Educatio 2012

 2012.01.21. 18:51

Elmentem a 12. alkalommal megrendezett Educatio kiállításra. A Papp László sportaréna méreteire szükség volt, hisz rengetegen látogattak el a rendezvényre. Magam miatt is mentem, lévén érettségi, nyelvvizsga és -remélhetőleg- egyetem előtt állok. Viszont az Apple két standnál is jelen volt.

Az X-Adminnál, akik csak Apple-lel foglalkoztak, és a Szinvanetnél, ahol egy 27 colos iMac-re volt kötve az iPad. Mind két helyen tisztában votlak a tegnapi (iBooks 2 és Author) bejelentéssel, de az utóbbinál ki is lehetett Őket próbálni. Ajánlom mindenkinek, aki teheti, hogy nyomogassa. Nagyon bejött nekem. Visszatérve a kiállításra, fél évet jósolnak a magyarországi elterjedésnek. Ennyi kell ahhoz, hogy mind a tankönyvkiadók, mind az iskolák, mind a tanulók körében elterjedjen az iPad-es oktatás. Ezt Farkas Pál, a Szinfanet vezetője mondta.

A blog indulásakor, majd' egy éve, 5 évet adtam annak, hogy elterjedjen. Nagyon örülnék ennek a fél évnek, de tartom magam az 5-1=4 évhez. Ez nem amerika. Ott tesztprogram alatt 2000 iPad-et "osztogattak" például New Yorkban, s ennek eredményeképp mára 1,9 millió tanuló használ iPad-et a sulipadban. Eszméletlen számok ezek, s remélem, hogy minnél hamarabb tudok majd az itteni helyzetről is ilyen bődületes adatokkal szolgálni. 

Oly távol vagy tőlem...

 2012.01.19. 18:59

...és mégis közel. Megvolt a mai napi bejelentés, ahol bemutatták az iBooks 2-t. Nagyon szép, hasznos, de a duma mellé kissé érdekes. Azt állítják, hogy az iskolákban az iPad elterjedésének legnagyobb gátja eddig nem az volt, hogy magas az ára, hanem hogy nem tudtak hozzá megfelelő alkalmazásokat csinálni. Ezáltal nem tudták kontrollálni, hogy mit csinálhat a gyermek az órán. Utóbbival egyet értek, de az előbbivel nem, ugyan is egy iPad nem olcsó. Kétségtelenül megéri, de ez más kérdés. És erre jönne még rá egy Macintosh gép beszerzése is, ugyan is... jön a második nagy dobás...

Az iBooks Author! Nagy tapsot nekik! Nyomás letölteni, hisz ingyenes. Egy próbát megér, aztán majd jelentkezem teszttel együtt. Úgy gondolom, hogy ezekkel az alkalmazásokkal a macintosh + iPad kombó egy suliban nagyon ütőképes tud lenni, hisz... Előnyök felsorolása helyett inkább képzeljük el, hogy még mindig pala táblákon tanulnánk. Na, körülbelül ekkora lépést jelent a most bejelentett TouchBooks dolog. Végezetül angoltudóknak egy gyönyörű videót ajánlok, amit az Apple honlapján lehet megnézni.

Holnapi napra készülvén...

 2012.01.18. 20:11

Ma belebotlottam ebbe a videóba. Egy "szimpla" énekóráról szól, iPad-del megfűszerezve. Már fél éve töltötték fel, de én még is csak most találtam rá. De nem ez a lényeg, hanem hogy felhívta a figyelmemet egy dologra:

Az iPad-ek már most is nagyon elterjedtek Amerikában az iskolákban. Tökéletesen végzik a dolgukat, nagyon sokoldalúak. Akkor mit fognak bejelenteni holnap? Nap mint nap használom az iskolában az iPad-em, és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a leghasznosabb taneszközöm. Hova tudják ezt még fokozni? Pontosabban: mivel rukkolhatnak elő, amiért érdemes ekkora felhajtást csinálni? Nem tudom, de már nagyon várom! Nem vagyok az a találgatós fajta, úgy hogy ehelyett annyit mondok: STAY TUNED!

ui.: szívesen ontanám az érdekesebbnél érdekesebb iPad oktatásról szóló híreket, de pár dolog most fontosabb: jogsi, angol nyelvvizsga, érettségi, filmezés... Elnézést mindenkitől!

Az iPad haszna

 2011.10.03. 19:31

 Kedves olvasóim! Tudom, cserben hagytalak titeket. Ez nem lesz másképp ezután se, nem lesznek (rendszeresen se, de lehet máshogy se) cikkek az oldalon. De most jön az a bizonyos de. Ami után az van, hogy:

A napokban volt egy tanár, Amerikában, aki megelégelte az osztályában az iPad-eket. Nem volt ellene semmi kifogása, befogadta, örült is neki először. Aztán rájött, hogy a gyerekek inkább játszanak rajta, mintsem tanulnának. Be kell valljam, ez velem is megesik, nem ritkán. Ha a tananyag nagyon nagyon nem érdekel (nem érettségi tantárgyam...), akkor szívesen Carcassonne-ozok egyet a padtársammal. Az anyag úgy is könnyű, jegyzetelni meg közben is tudok.

 

 

 

 

 

 

 

A tanárt ez érthető okokból zavarta. Viszont még is fura, két okból: az első, hogy eddig csak pozitív visszajelzések voltak a témában. Mindenki örült, hogy a gyerekek jobban részt vesznek az órákon, meg hogy Keynote-okat csinálnak, és minden tudást könnyen elérnek a neten a vastag könyvek helyett. Erre itt van ez a tanár, aki szokatlan módon még is szídja.

A másik dolog, amit furcsáltam, meg ennek az ellentéte, hogy erre a hátrányára miért nem hívják fel kellőképpen a figyelmet. Mert szerintem ezt a probélmát ki lehet küszöbölni, ha az oktató elég lelkes és nyitott az új jövevényre (iPad-re). Mert ha megismeri Ő maga is ezt, akkor tudja, hogy mit és hogyan korlátozzon. Ha pl. hátrasétál a padok között, akkor láthatja, hogy mindenki azt csinálja-e, amit kért. Vagy mondjuk a wifit kikapcsolja egy kis időre, vagy bűnteti (füzettel kell jegyzetelnie) az órán játszó gyereket.

Ha vége az iskolának, bekerülünk egy munkakörnyezetbe, ahol ugyan úgy jelen lesz a lehetőség, hogy munka helyett FaceBookozzunk vagy mást csináljunk, úgy hogy jobb megszokni az iskolában, hogy ne éljünk vissza az ilyen "lehetőségekkel".

Coming soon

 2011.07.26. 10:35

Nagyon bírom azt, ami Amerikában történik (nem a csődre, meg az adósságplafon emelésére gondolok). Remélem, minnél hamarabb itthon is hasonlókat látunk majd:

Mint korábban már kiderült, ez a lista nem teljesen tükrözi az iPad iskolai felhasználását. Itt van egyből a második adag első dolga, amúgy meg a 21. Navigálás: annyiban egyetértek, hogy nagyon jó a Google Earth. Magabiztosabban tévedek el vele, de aztán mindig "elvisz" oda, ahova akarok menni. Na de ki az, aki nem tudja hol az iskolája?! Földrajzórán esetleg jó, de ahhoz meg nem elég szakmai, 99%-a a dolgoknak nincs jelölve, a maradékot meg nehéz leolvasni. Például Eurázsiai hegységrendszer, vagy bauxit lelőhelyek, vagy megyék, vagy országok fővárossal (nehezen kivehető, ha nincs rázoom-olva, ha meg rá van, akkor meg a többi országot nem látni). 22. Navigálás : 2 a Google Maps-en kívül sok más, turistáknak segítő alkalmazás is van iPad-re. Vagy történelmi térkép, vagy katasztrófa-figyelő. Ilyen például a 23. Pacific Disaster Centre.

24. Jegyzetelés online, az Evernote-tal 25. Csoportmunkában segít 26. Virtuális zenélés 27. TapForms

A maradék szerintem elmarad, mert nem láttam értelmét, hogy tényleg a suliban használnánk azokat...

Találtam egy jó cikket ITT, amit lefordítok nektek. Meg hozzá is fűzök dolgokat. Arról szól, hogy mennyi mindenre jó az iPad, ha éppen az iskolában van. Sőt, szinte már otthon is érzi magát a sok diák között.

1. Csinálj zenét. Fura lehet ezt pont az iskolával kapcsolatban leírni. Viszont eszembe jutott erről, hogy a hittan tanár egyszer megengedte, hogy iPad-ezzek órán (játszhattam, meg bármit csinálhattam), én hálából megkérdeztem, hogy milyen hangszereket szeret, és hogy majd csinálok neki egy zenét. A válasz a hegedű és a nagybőgő volt.  A GarageBand megér egy külön bejegyzést... Egyébként rá két napra jelentkeztem az eredménnyel:

2. Alakzatok megismerése (hülyeség) 3. Olvasni, majd a saját hangunkat felvenni, és visszajátszani (angolul) 4. Saját Font tervezése (nincs ennél fontosabb -,-) 5. Rajzolni/Festeni 6. Prezentálni (sajnos még nem próbáltam, mert nincs meg a Keynote) 7. Kérdés-felelet program tanároknak dogairatáshoz 8. GoodReader: minden fájlt megeszik, szerver/ftp és VGA-kimenet támogatás 9. Dragon Dictation (a felvett hangot begépeli, ha angol)

10. Super 7 HD Itt néztem egy nagyot, ugyan is ez egy játék. Elvileg matematikai praktikákat lehet általa tanulni. Le is akartam tölteni, de 0,79 dollár. Szóval hagytam, de a lényege annyi, hogy számokat és műveleteket kell úgy összekötni, hogy az eredmény 7 legyen. Aki már játszott vele, annak nagyon bejött, lehet, nem véletlen nyerte el 2010 legjobb alkalmazása díját.

11. Irányítsd az iPad-del az osztályban lévő számítógépet (ha lenne) 12. Jegyzetelésre, hangfelvételre 13. Képek szerkesztésére, a Photogene programmal 14. blogoláshoz (nekem a blog.hu miatt nem megy) 15. Eyewitness: fotós tanácsok vannak benne 16. Használjuk a táblát táblaként az ingyenes Doodle Buddy-val.

17. MindMap: ez egy nagyon jó dolog, a gondolatmenetedet vezetheted le rajta, sokszor jól jön. ITT olvashatsz róla bővebben, és az ingyenes Idea Sketch segítségével az iPad-en is csinálhatsz ilyet.

18. Olvasáshoz: iBooks és Stanza 19. Videók stream-eléséhez segít az Air Videó 20. Képregény-készítés: mert hogy az Ipad ilyet is tud, hála a Strip Designer-nek.

Összefoglalva rengeteg dologra jó az iPad a suliban. Igaz, a fentiek közül párat túlzásnak vélek. Például nincs olyan óra, ahol blogolni lehetne, viszont miután ezt végignéztem, pár alkalmazással gazdagabb lett az iPad-em.

Tapogatós tapasztalatok

 2011.05.25. 15:44

Egy kis kihagyás után jelentkezem egy darab cikkel. Régebben azért nem írtam mert nem igazán volt miről, aztán meg azért, mert nem tudtam, hogy mit írjak nektek arról, hogy miért nem írtam. Mindegy, most írok.

A suliban a tanárok vegyesen fogadták az iPad-et. De egyértelműen többen vannak, akinek bejön. Előfordult már, hogy körbe kellett vinnem egy GIF-et a szögfüggvények kiterjesztéséről, meg hogy az osztálytársaim az iPad körül állva nézték meg, hogy itthon milyen hüllők őshonosak. Ha valaki ezt elképzeli, rájön, hogy praktikusabb lett volna a kivetítőt használnom. Igen, ezt én is tudom, de 9 rongy egy vacak átalakító? Elég volt nekem 13-ért a tok, nem kell még ennyi pluszköltség. Ja és akkor még maradjon pénzem az alkalmazásokra is, mi... Inkább JB. Csak az még nincs, de nem baj, türelmes vagyok.

Elkalandoztam. Térjünk vissza a tapasztalataimra.

Kémia tanárom mindig megjutalmazza azokat, akik hoznak valamilyen kémiai hírt. Eddig nagy ritkán találtam egyet-egyet a Metropol újságban, ezzel ellentétben most már minden órára viszek egy friss, ropogós hírt, hála az iPad-emnek és a Google-nek. Az utóbbi a jó barátunk, ezt tudjuk. Ha például egy könyvre keresek rá - máris az irodalom órára ugrok - akkor 3 kattintás tapintás múlva már vígan olvasgatom az adott kötelezőt. Nem kell lemennem a könyvtárba. Megspóroltam 40 lépést és 10 perc várakozást, HURRÁ! :D Viccen kívül ha pl. a tanár nem tudja h ki volt XY költőnek az anyja, akkor én rá pár másodpercre én már a foglalkozását is tudom. Ja és használhatom témazárónál is, mert hogy rajta van a kötelező. Persze puskáztam egy kicsit, de sajna kiszúrta, hogy én nem tudnék ilyen jó esszét írni. Igazságtalanság.

A rajztanár még nem engedte meg, hogy erre rajzoljak, viszont mégis hasznát tudom venni. Mindig valami hülyeséget kell rajzolni (még a nevüket sem tudom), és ezekre rákeresek, és jobban+gyorsabban megértem a feladatot. Aztán volt már hogy más is elkérte. Én odaadtam. Ő valami spéci japán motívumot akart, ezért rákeresett, majd lerajzolta. És akkor a bejegyzés végén, a rajz órával (és az iskolával) kapcsolatban jöjjön egy jópofa videó. Ebből amúgy ihletet merítettem az egyik rajz órai munkámhoz:

Hun van az iPadem?

 2011.04.27. 18:04

Hát a HunPadon:) Egy nagyon jó kis leírást írt az oldal szerzője arról, hogy miért jó az egyetemen az iPad. Pár alkalmazást emel ki:

 

év eleje óta megjelentek az előadótermekben az iPad-ek, a BT billentyűzetek és az állványos kis tokocskák. Ahogy nőtt a kereslet, úgy sokasodtak és csiszolódtak a tanulást megkönnyítő App-ek

megkönnyíthetik a tanulmányainkat

Tovább is van, mondjam még? Mondanám, de nem teszem, hisz a teljes cikk elolvasható ITT.

Vágod?

 2011.04.20. 18:37

Angolul tudók előnyben

"Do you realize?" ("Vágod?") - Ez a mondat többször is szerepel egy videóban. Egy videóban, ami a 21. század oktatására fókuszál. Hol? Mikor? Milyen lesz? És miért?  Bármikor, bárhol. A tanulók távol a sulitól is kapcsolatban maradhatnak a tanárral. Ez a web2 szépsége, de a tanárok még nem kapcsoltak (tisztelet a kivételnek). A papírt, tollat a videóban a twitter, facebook, flickr, youtube, google, gmail stb. váltja fel. De nem is húznám tovább a szót, mert ez a videó... Magáért (és angolul) beszél:

Címkék: amerika

Csóró gyerek öröme

 2011.04.14. 16:19

A diákok között nem éppen elterjedt mód a pénzt bankártyán tároluni sajnos. Nekem sincsen ilyenem, pedig az AppStore-hoz kéne (egy nemzetközi, ráadásul). A fizetős alkalmazások eddig csak az álmaimban voltak elérhetőek (szülők is kilőve...), egészen a mai napig. Ma ugyanis Kovács András, lelkes olvasóm felajánlott két Redeem kódot.

Az meg mi... Nos, ez az Apple megoldása a problémámra. Ugyanis az AppStore alkalmazásait bárkinek oda tudjuk ajádékozni, mi fizetünk, ő letölti. Vagy fordítva. Annyira megörültem ennek, hogy egyből le is videóztam a dolog mikéntjét, tessék:

Beilleszkedés

 2011.04.11. 18:27

Majd' egy hete nem írtam. Sajnálom, de ez alatt az idő alatt csak egy érdekes hír volt az iPad+oktatás témában, viszont a diszleksziás iPadező amerikai gyerekekről azért mégsem akartam írni. Ez alatt az idő alatt sajnos a tanárok nem akarták valahogy elfogadni az új jövevényt(/osztálytárst). Egészen máig!

Mert ma reggel is bevittem az iPad-em. Pedig reggel nehéz volt eldöntenem, hogy ezt megtegyem-e, mert a szüleim+tanáraim némiképp ellenzik a dolgot. De az új videómat akkor is meg akartam mutatni az egyik osztálytársamnak. Ma egyébként is fogorvoshoz ment az osztály, és a váróban jól jött unaloműzőként a kis eszköz.

Visszatérve az iskolába az első óránk irodalom volt, ahol nem kis meglepetés ért. A tanár külön nekem mondta, hogy az iPad-en olvassak! Kis OMG arckifejezéssel, majd vigyorgó fejjel (belül nagy örömmel) meg is tettem. Utána iPad-be jegyzeteltem. Valahogy mindig olyan napokon viszem be az iPad-et, amikor van irodalom, ezért már az utóbbi órák jegyzetei mind-mind benne vannak.

A következő meglepetés matek órán történt, amikor még ennél is messzebb ment a tanár. Kihasználva, hogy az osztályterem rendelkezik számítógéppel (muhaha, táblagéppel, de nem volt kedvem felvilágosítani), meg kért engem, hogy grafikonokat mutogassak. Én persze örömmel vittem körbe az (osztálytársaim által közkedvelt) iPadem. Az órán vett tananyag persze fennt volt wikipedián is, ezért az asztalon egészen a csengetésig ott volt az iPad. Szünetekben egyébként Final Cut oktató-videókat néztünk a szintén hobbi-videózó Peti osztálytársammal.

Címkék: ipad 2

Adományozz iNgyen iPad-et!

 2011.04.05. 18:13

Már megint azok az Amcsik, hogy a fene a jó dolgukat. Travis Allen, akiről már korábban írtam, elképzeléseihez elindított egy iPad adományozó programot. Ha valakinek felesleges iPad 1-je van, mert újat vett, az küldje szépen el nekik. Ha meg a másik oldalt állunk, azaz kapni szeretnénk, akkor töltsük ki ezt az adatlapot, és várjunk. Egyébként az adatlap mellett össze is foglalta nekünk a srác a lényeget (kockanyelven):

"Maradjunk kompatibilisek a technológiával"

Mindez szép és jó, de sajnos a Föld másik oldalán van. De ha már ott járunk, bemásolom nektek a http://beszeljukmac.com/ "Ipadet kapnak egy floridai iskolában a diákok" című cikkét:

Az Associated Press arról számolt be, hogy a floridai lakelandi  Lakes Wales High School-ban a gyerekeket iPadek fogják várni augusztustól, amikor a nyári szünet után visszaülnek a tantermekbe. 

A tanárok is kapnak egyet-egyet a tabletből (feltehetően az iPad 2-ből), illetve mellé egy MacBook laptopot is. Az új eszközöket egy névtelenséget kérő adományozónak köszönheti az iskola, aki 1 millió dollárt adott a fejlesztésre. 

Egy sajtótájékoztatón az adományozó elmondta, reméli, hogy ezzel az ajándékkal mind a tanárok mind a diákok a lehető legjobb teljesítményre lesznek képesek. Az Associated Press szerint az adomány maradék részét az új tudományos, technológiai, műszaki és matematikai laborra, új hangberendezésekre és képernyőkre költik. A monitorokat az iskola több részén is elhelyeznék hogy ezzel könnyebben kommunikálják a diákoknak kiadott munkákat, illetve a tanárok könnyebben elérhessék a tanulókat. 

A Lake Wales Senior High School-t 1924-ben alapították 85 tanulóval és 5 főállású tanárral. Ma az iskolába több mint 1300 diák jár, és 90 teljes munkaidős oktató, 3 pályaválasztási tanácsadó, egy karrier specialista, 6 adminisztrátor és egy erőforrás felelős dolgozik itt.

 

 

iPad Smart Cover videó

 2011.03.31. 20:55

Csináltam egy videót a kék mágneses Apple tokomról, a Smart Cover-ről (tOKosról). Amit le lehet írni, az szerintem benne van a videóban. Kivéve talán azt, hogy ez a tok bizony koszolódik. Nem vonzza magához a koszt, de azért érdemes rá figyelni, hogy pl. (tapasztalat) olajos kézzel ne nagyon fogjuk meg, mert hamar fekete foltok jelenhetnek meg rajta. Ma videózgattam a tokot, jobbra, balra, bő 15 percet sikerült felvennem. Hála az iMovie-nak, nektek csak egy kis töredékét kell végigszenvednetek:

Véleményeket írhattok ide, vagy ha lusták vagytok regisztrálni, akkor email-en nekem.

Címkék: ipad 2 smart cover

iPad Keyboard Dock az iPad 2-vel

 2011.03.30. 11:19

A hunpad.com-on leltem erre a videóra, és onnan eljött a sulipadra is ez a remek videó az Apple Keyboard Dock-ról. Csak nektek, csak most:


Szerintem csak a bátrak használják ezt, ugyanis a sima dokkból az Apple újat csinált a ketteshez, tehát más kialakítás kell a kettőhöz. Rákerestem, és megtaláltam Philip Siller (Apple marketing igazgató) nyilatkozatát a témában:

„Az emberek szívesen használják az iPad beépített billentyűzetét, mivel nagyon jól működik. Akik mégis a külső billentyűzet mellett döntenek, azok általában az Apple bluetooth klaviatúráját használják kényelmi okokból.”

 

Címkék: kiegészítő ipad ipad 2

süti beállítások módosítása